Previous Next

Visszatérés góllal, 259 nap után - interjú Ihrig-Farkas Sebestyénnel

25 éves szélsőnk tavaly augusztusban elszenvedett súlyos térdsérülése óta vasárnap először lépett pályára és gólt szerzett a Ceglédi VSE otthonában.

 

 

 

BudafokiMTE.hu: Milyen gondolatok jártak a fejedben, amikor jelezték a kispadról, hogy beállsz?

Ihrig-Farkas Sebestyén: Nagyon jó érzés fogott el, több mint nyolc hónapot vártam erre a pillanatra. Volt bennem egy egészséges drukk és örültem annak, hogy még ebben a szezonban visszatérhetek a pályára.

Más volt ennyi idő után újra meccskörülmények között átvenni és továbbpasszolni a labdát, mint mondjuk az elmúlt hetekben az edzéseken?

Igen, mert ezt az érzést és helyzetet, amikor mérkőzés van, nem lehet mással pótolni vagy szimulálni. Tudat alatt már korábban visszatértek azok a bizonyos mozdulatok és automatizmusok, de a pályán minden szituáció teljesen más. A gyors visszarázódásról pedig egy ceglédi játékos, korábbi csapattársam is gondoskodott, amikor beállásom után rögtön belerúgott a műtött lábam térdhajlatába. Szerencsére hamar felpattantam és nem lett gond a dologból.

Olyannyira nem, hogy pályára lépésed után hét perccel gólt szereztél. Eszébe jut ilyenkor az embernek az a sok nehézség, amin az elmúlt hónapokban keresztülment?

Ahhoz túl gyorsan történik minden… Kulcsár Kornéltól szép passzt kaptam és el tudtam rúgni a labdát a hosszú sarokba. A következő pillanatban pedig már arra gondoltam, hogy menjünk tovább és nyerjük meg a mérkőzést. Persze boldog voltam és jót tett nekem, hogy góllal tértem vissza, de akkor még volt hátra tíz perc a meccsből és úgy éreztem, győzhetünk.

Mekkora csalódás, hogy végül a pontszerzés sem sikerült és 2-1-re kikaptunk?

Nyernünk kellett volna Cegléden. Ugyanakkor ezt a mérkőzést nem lehet összehasonlítani a Budaörs vagy a Kaposvár elleni találkozókkal. Most élesek voltunk, párharcokat nyertünk, jó helyen tudtunk labdákat szerezni és szép támadásokat vezettünk. Az első félidőben négy nagy helyzetünk is volt, de talán nem koncentráltunk tökéletesen a befejezéseknél, a szünet után pedig balszerencsés gólokat kaptunk. Úgy tűnik, ez egy ilyen peches napunk volt…

Szomorkodni viszont nincs idő, szerdán a Duna Aszfalt TVSE érkezik a BMTE Stadionba.

Igen és egyértelműen jó, hogy máris lehet javítani. Zavarna, ha most egy hetet kellene várnunk a következő mérkőzésig. A Tiszakécske ellen, saját szurkolóink előtt vissza kell térnünk a győzelem útjára. Minden játékosnak meg kell találnia a motivációját, mert igenis van motiváció. Szó sincs elkényelmesedésről. Azért dolgozunk, hogy minél gyorsabban javítsunk az elmúlt hetek vereségei után.

 

 

 

Szponzoraink