Previous Next

Örülök annak, hogy ide tartozom - Vaszicsku Gergő

A szerződését egy évvel, 2020-ig meghosszabbító védőnk úgy érzi, a fejlődés érzékelhető csapatunknál, amely a következő szezonra még jobban összecsiszolódhat.

 

 

BudafokiMTE.hu: Kellett bármit is komolyabban mérlegelned a szerződés hosszabbítással kapcsolatos döntés meghozatala előtt?

Vaszicsku Gergő: Részemről ez egy egyértelmű döntés volt, nem nagyon kellett mérlegelnem semmit. Szeretek Budafokon futballozni, jól érzem magam. Megfelelő körülmények között dolgozhatunk és ami nem csak egy sablon: a BMTE tényleg egy család. Örülök annak, hogy ide tartozom. Úgy érzem, a klubnál sokat tettek értem és én is tettem a klubért. A jövőben is szeretnék jó játékkal hozzájárulni a sikerekhez.

A 2018-as év nagy részét kihagytad egy súlyos térdsérülés miatt, novemberben tértél vissza a pályára. Sikerült minden szempontból lezárni ezt a nehéz és kellemetlen időszakot?

Szerencsére igen. Szinte napra pontosan egy éve, április 2-án operáltak és most azt érzem, hogy százszázalékos a lábam. Korábban voltak kisebb fájdalmaim, de ez már a múlt, fizikálisan és mentálisan is toppon érzem magam. Ez utóbbi különösen fontos ennél a típusú sérülésnél, hiszen egy keresztszalag-szakadás után előfordulhat, hogy lassabban jönnek vissza bizonyos automatizmusok a pályán.

2016 nyarán csatlakoztál klubunkhoz, amely akkor még az NB III-ban szerepelt. Vagyis szinte a kezdetektől részese voltál a csapat fejlődésének, felemelkedésének. Hogyan emlékszel vissza az elmlt szűk három esztendőre?

Amikor ide igazoltam, azt a célt tűztük ki, hogy megnyerjük bajnokságot. Jó keretünk, illetve jó edzőnk volt Prukner László személyében. A fejlődés pedig azután sem állt meg, hogy feljutottunk. Nem csak átszállójegyet szerettünk volna váltani az NB II-re, hanem megszilárdítani a helyünket a másodosztályban. A vezetők, a szakmai stáb és mi, játékosok is azért dolgozunk, hogy minél jobban szerepeljünk. Szerintem jó úton járunk, az utóbbi időszakban eltávolodtunk a kiesőzónától és bízom benne, hogy innen már csak felfelé haladunk majd.

Nagy változást jelentett, amikor október végén Csizmadia Csaba vette át a csapat irányítását?

Igen, hiszen addig a csapattársunk volt, neki és a játékosoknak is nehéz volt a váltás. Azt gondolom, mindenkinek sikerült elfogadnia ezt a helyzetet és jó döntés volt “Csizi” kinevezése. Vezetőedzőnk taktikailag is sok mindenen változtatott, időre volt szükségünk, hogy ehhez hozzászokjunk, nem ment egyik napról a másikra. Úgy érzem, most már egyértelműen látszik a fejlődés. Vannak ugyan kisebb hullámvölgyek, de ezeket igyekszünk kijavítani. Öt hónapja dolgozunk együtt, ez az időszak egy tanulási folyamat része is. A következő szezonra még jobban összecsiszolódunk majd.

És szurkolóink a jövőben is számíthatnak a Vaszicsku Gergő-féle hatalmas bedobásokra?

Én szeretném ezekkel is segíteni a csapatot. Az NB III-ban sokszor voltunk eredményesek a bedobásaim után és az elmúlt időszakban ismét szereztünk néhány gólt ilyen szituációk után. Az a jó, hogy az alapvonal közelében ezek a bedobások felérnek egy szöglettel. Ha pedig ott pattog a labda az ellenfél kapuja előtt, akkor abból bármi lehet…

 

 

Szponzoraink