Previous Next

Korábbi gólkirállyal erősödik a támadósor

A 25 éves Horváth Roland a Gyirmót FC Győr csapatától szerződött a BMTE-hez.

 

 

Az élvonalbeli rutinnal is rendelkező védő, Romić Danijel után a Budafoki MTE a támadósorba is új játékost szerződtetett. A 25 éves csatár, Horváth Roland a Gyirmót FC Győr csapatától igazolt Budafokra és aláírta szerződését klubunkkal. A gólerős, nagy munkabírású és jól fejelő játékos hétfőn már a mieinkkel kezdi meg a felkészülést.

Horváth Roland 1994. február 28-án született. Vácon, az Újpestnél és a Puskás Akadémiánál nevelkedett, majd 2013 nyarán a Csákvár játékosa lett. Első szezonjában gólkirály lett az NB III Nyugati csoportjában, huszonöt mérkőzésen tizenhétszer vette be az ellenfelek kapuját, a csákváriak pedig magabiztosan nyerték meg a bajnokságot és feljutottak a másodosztályba. Horváth Roland az NB II-ben is jól teljesített, bemutatkozásként kilenc gólt szerzett a következő idényben, amivel felkeltette a ZTE FC figyelmét.

A 2015/2016-os szezont Zalaegerszegen töltötte, ahol huszonkét találkozón jutott lehetőséghez. 2016 őszén újra Csákváron futballozott, majd télen a Budaörshöz igazolt. Ebben az idényben kilenc bajnoki góllal zárt, úgy, hogy az utolsó négy forduló mindegyikében eredményes volt. A Pest megyei együttesnél egy évet töltött, 2018 januárjában aláírt a Gyirmót FC Győrhöz, ahol az első félszezonban rendre kezdőként kapott lehetőséget. A legutóbbi idényben viszont többnyire a kispadra szorult, egyetlen gólját márciusban épp a mieink ellen szerezte. 

 

NÉVJEGY

név: Horváth Roland
kor: 25
poszt: támadó
magasság: 189 cm
NB II-es mérkőzés/gól: 122/30
Korábbi klubjai: Csákvár, ZTE FC, Budaörs, Gyirmót FC Győr

 

Fotó: aqvitalfc.hu

Szponzoraink