Previous Next

Jönnek a gólok, lépkedünk felfelé a tabellán

Kilenc forduló eltelt, nyolc még hátravan a tavaszi szezonból: a “félidőben” értékelünk.

 

 

Mosonmagyaróváron aratott sikerével csapatunk még távolabb került a kiesőzónától, miközben csökkentette hátrányát a felsőházban szereplő együttesekkel szemben. Ha szigorúan a számokat nézzük: a téli szünetben csupán egy pont válaszotta el a mieinket a 18., már vonal alatti pozíciótól, most viszont már tizenkét pontra vagyunk a veszélyzónától. Vagyis, amiről Csizmadia Csaba december végén beszélt, megvalósulni látszik.

“Az lesz a nagy cél ebben a félszezonban, hogy a csapat feltornázza magát a középmezőnybe. Olyan pozícióba, ahol már egyáltalán nem forog veszélyben a másodosztályú tagságunk megőrzése” - fogalmazott vezetőedzőnk karácsony előtt és azt, hogy nem a levegőbe beszélt, a tabella is bizonyítja. Az ősszel megszerzett 21 pontunk mellé a kilenc tavaszi mérkőzésen 16-ot gyűjtöttünk: ötször nyertünk, háromszor kikaptunk és egyszer döntetlent játszottunk.

Arra a góltermelésre pedig, amely Csizmadia Csaba irányítása óta jellemzi a mieinket, még a tavalyi NB II-es szezonunkban sem volt példa. Amióta “Csizi” a vezetőedző, csupán egyszer, a Tiszakécske otthonában, november 7-én fordult elő, hogy nem találtunk be az ellenfél kapujába. Azóta minden egyes találkozón eredményesek voltunk, ez a sorozat immár tizennégy meccset számlál. Ha a szériánk hétvégén folytatódik, akkor egy másik biztosan megszakad: vasárnapi riválisunk, a Nyíregyháza kapuja érintetlen maradt a legutóbbi négy fordulóban.

Nekünk a korábban említett időszakban csak kétszer, Soroksáron és Mosonmagyaróváron sikerült megúsznunk kapott gól nélkül a 90 percet, ám az egyértelműen kijelenthető, hogy nincs a mezőnyben olyan rivális, amellyel szemben ne lenne esélyünk a győzelemre. Főleg hazai pályán: a mieink imponáló tavaszi mérleggel büszkélkedhetnek a BMTE Stadionban: négy mérkőzésünk közül hármat megnyertünk - nem is akármilyen ellenfelekkel szemben (Siófok, Győr, Békéscsaba) -, s csupán a Csákvár tudott elvinni tőlünk egy pontot. Mit is írhatnánk a Nyíregyháza elleni találkozó előtt: folytassa, BMTE!

 

 

Szponzoraink