Previous Next

“Hatpontos” mérkőzés következik, a Ceglédet fogadjuk

Vasárnap délután a közvetlen riválisnak számító Ceglédi VSE látogat a Promontor utcába.

 

Több mint két hónap után volt ismét eredményes tétmérkőzésen Pölöskei Péter, aki szerdán két góllal járult hozzá a Szekszárdon aratott 3-1-es győzelemhez és továbbjutáshoz a Magyar Kupában.


“Nehéz időszakon vagyok túl, hiszen hetekig el voltam tiltva, négy mérkőzést kellett kihagynom emiatt és a csapat körül sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna" - mondta támadónk, aki még augusztus végén, a Soroksár elleni találkozón kapott piros lapot, majd rendkívül súlyos büntetést az MLSZ Fegyelmi Bizottságától. “Remélem, hogy a Cegléd ellen megfordul a helyzet és itthon tartjuk a három pontot.”


Pölöskei Péter most már előre tekint és úgy gondolja, hogy a következő két forduló komoly jelentőséggel bír majd számunkra.


“Egyelőre csak a következő, vasárnapi meccsre koncentrálunk, de azt gondolom, hogy a Cegléd, majd a jövő szerdai, Tiszakécske elleni mérkőzés is mély nyomokat hagy majd a csapat életében. Azért dolgozunk, hogy eredményesek legyünk” - fogalmazott a csatár, aki különleges statisztikát mondhat magáénak a ceglédiekkel kapcsolatban. Három különböző csapat, a REAC, a Debrecen és a Nyíregyháza színeiben is szerzett már gól a Vasutas ellen bajnoki mérkőzéseken. Budafok-mezben még nem, de talán vasárnap délután ez változik majd.


“Pölő” keddtől a sérülés után lábadozó csapattárs, Csizmadia Csaba által vezetett edzéseket látogatja és úgy véli, minden rendben zajlott a tréningeken az edzőváltást követő napokban.


“Csizi a különböző játékhelyzetekre helyezi a hangsúlyt a gyakorlásokon és bízom benne, hogy pozitív személyisége átlendíti majd az együttest a nehézségeken. Hiszem, hogy sikeres lesz, márpedig ha ő az lesz, akkor az az egész csapatra hatással lesz és elindulunk felfelé” - mondta Pölöskei Péter megbízott vezetőedzőnkről, aki hazai közönség előtt vasárnap mutatkozik be a budafoki kispadon.


Ellenfelünk, a Cegléd csupán egyetlen ponttal gyűjtött többet a mieinknél és az utóbbi hetekben különösen rapszódikusan teljesít. A Merkantil Bank Liga legutóbbi fordulójában például 2-0-ra legyőzte a Budaörsöt, amelytől szerdán, a Magyar Kupában 5-0-ra kikapott. Érdekesség, hogy a ceglédiek tizennégy bajnoki góljából kilencet Oldal Tibor szerzett, ezzel a góllövőlista második helyén áll, ötös holtversenyben.


A vasárnap 13 óra 30 perckor kezdődő Cegléd elleni mérkőzésünk teljes árú belépőit 800 forintos áron vásárolhatják meg a BMTE Stadion pénztárában, míg nyugdíjas, valamint diák szurkolóink számára a belépés ingyenes.


Szurkoljuk ki együtt a győzelmet Csizmadia Csaba hazai debütálásakor! Találkozzunk a Promontor utcában, hajrá, Budafok!


Merkantil Bank Liga, 15. forduló
Budafoki MTE-Ceglédi VSE
BMTE Stadion, 13:30
vezeti: Takács Tamás (Medovarszki, Kepe)

Szponzoraink