Previous Next

Erre készültünk

Vezetőedzőnk büszke játékosaira a mohácsi győzelem után.

 

 

Fölényes, 6-0-s győzelmet arattunk szezonbeli első MOL Magyar Kupa-mérkőzésünkön, a megyei I. osztályú Mohácsi TE otthonában, ezzel pedig bejutottunk a mezőny legjobb 64 csapata közé. A lefújás után Csizmadia Csaba értékelt.

"Erre készültünk" - mondta vezetőedzőnk. "Tudtuk, hogy rajtunk fog múlni, hogyan alakul a mérkőzés és azt kaptam a srácoktól, amit kértem. Ha egy alacsonyabb osztályú csapat ellen is mindenki odateszi magát, végig küzd és végrehajtja azokat a játékelemeket, amiket gyakorolni szeretnénk, akkor nem lehet probléma. Maximálisan büszke vagyok a csapatra, hiszen sok olyan játékos lépett pályára, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott és bebizonyította, hogy lehet rá számítani."

A MOL Magyar Kupa következő körének sorsolását vasárnap este tartják.

 

 

Szponzoraink