Previous Next

A harmadik ZTE-gól sokkolóan hatott - Csizmadia Csaba

Vezetőedzőnk szerint az első félidőben működött a taktikánk Zalaegerszegen, de a szünet után a hazaiak minőségben fölénk kerekedtek.

 

 

Csalódottan vonultak be az öltözőbe játékosaink vasárnap este a ZTE Arénába, hiszen a listavezető elleni mérkőzésben több lehetett volna a mieink szempontjából. Vezetőedzőnk is úgy látta, két különböző félidőt játszott csapatunk Zalaegerszegen, ahol végül 4-1-es vereséget szenvedett.

"Az első 45 percben a srácok azt csinálták, amit megbeszéltünk" - értékelt Csizmadia Csaba. "Rúgtunk egy szép gólt, egy ügyes akció végén, amit pontosan úgy hajtottunk végre a pályán, ahogy előzetesen elterveztük. Működött a stratégiánk. Kivéve persze a szögletből kapott gólt. Az nagyon elszomorít, hogy megint nem tudtunk megfelelően levédekezni egy ilyen rögzített helyzetet, ilyen hibát nem szabad elkövetni. Komoly feladat a jövőre nézve, hogy megoldást találjuk erre a dolgora és hasonló ne forduljon elő."

A második félidő vezetőedzőnk szernt sokkszerűen kezdődött a mieink szempontjából.

"A szünet után úgy mentünk ki a pályára, hogy semmi sincs veszve, fel kell emeljük a fejünket és játszani tovább azt a játékot, amire képesek vagyunk. Talán egy kicsit elfáradtunk, elcsúszott a védekezésünk, nem értünk oda a lövésre és a ZTE játékosa hatalmas gólt rúgott. 3-1 után is próbáltunk előre menni, de a hazai ellentámadások rendkívül veszélyesek voltak. A zalaiak bizonyították, hogy minőségi csapat, amely kihasználja az ellenfél megingásait. Bíztam benne, hogy sikerül pontot szereznünk, de sajnos a ZTE fölénk kerekedett. Gratulálok nekik a bajnoki címhez és a feljutáshoz" - fogalmazott Csizmadia Csaba.

 

Szponzoraink