Klubunk mindenben megállapodott a MOL Fehérvár FC-vel Szabó Levente kölcsönvételéről, így a 22 éves támadó a mostani szezont Budafokon tölti.

"Nagyon örülök, hogy a BMTE-hez kerültem, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy kihozzam magamból a maximumot és ezáltal hozzásegítsem a csapatot a célok eléréséhez. Várom már, hogy a válogatott szünet után folytatódjon a bajnokság és pályára léphessek budafoki színekben" - mondta a 195 centiméter magas, gólerős csatár, aki csatlakozott a mátraházi edzőtáborban készülő csapatunkhoz.

Névjegy

Szabó Levente 1999. június 6-án született Székesfehérváron. Sárbogárdon kezdett futballozni, majd a Főnix-Gold FC-hez került, ahol csapattársa volt - többek között - Szoboszlai Dominik is. Később három szezont töltött a Győri ETO-nál. A magyar utánpótlás-rendszerben 133 mérkőzésen 272 gólig jutott. 

2015 nyarán Olaszországba igazolt, ahol folytatta a gólgyártást. 54 tétmeccsen 23 találat volt a mérlege. A bergamói Atalantával U17-es bajnok és Szuperkupa-győztes lett. 2017-ben a Genoához szerződött és többször is a Serie A-s csapattal edzett.

2019 szeptemberében hazatért és aláírt a MOL Fehérvárhoz, amely a kooperációs megállapodás keretében többször "kölcsönadta" a Budaörsnek. 2020 februárjától már a székesfehérváriak NB I-es keretéhez tartozott. A piros-kékeknél összesen huszonhárom hivatalos találkozón játszott, idén áprilisban, a Mezőkövesd ellen pedig megszerezte első élvonalbeli gólját.

Szabó korábban többször szerepelt a magyar korosztályos válogatottakban.