Kényszerű okból hamar változtatnunk kellett, Nándori Botond bokáját ugyanis megtaposták és középpályásunk tíz perc után fájdalmas arccal sétált be az öltözőbe.

Így nem láthatta, hogy a 14. percben Ihrig-Farkas Sebestyén egy jó ütemű átadás után jobbról középre passzolt, Kovács Dávid pedig jobbal, nagy erővel lőtt a bal felső sarokba. (0-1)

A korai, megérdemelt vezető gól tehát megvolt, ami viszont ezután következett, az nem volt tervben...

Rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettünk, pontatlan passzok után veszítettünk labdát és a szünetig a Siófok többször is közel járt az egyenlítéshez. Egy alkalommal Fótyik Dominiknak a gólvonalról kellett mentenie, de Bese Balázsnak is volt dolga, Cipf Dominik közeli lövését hárította.

Fordulást követően is a házigazda irányította a játékot és az 58. percben fölénye góllá érett. Egy szöglet után találtak be a siófokiak, Varjas Zoltán az elé pattanó labdát kapásból bombázta a léc alá. (1-1)

A folytatásban - hosszú idő után - voltak felvillanásaink, Kovács remek passza után Szabó Máté próbálta átemelni a kapujából kifutó Szmola Bálintot, de nem járt sikerrel. Ahogy a másik oldalon Balogh Bence sem, pedig egy jobb oldali, éles beadás után nagyon üresen maradt a hosszú oldalon.

A 79. percben aztán emberelőnybe kerültünk: Kiss Balázs állította meg szabálytalanul a gólhelyzetben kilépő László Dávidot egy piros lapért cserébe. Mi pedig azonnal góllal büntethettük volna a siófokiakat, de Kovács léc alá tartó szabadrúgásánál Szmola bravúrral védett.

Így maradt az 1-1, ami kevesebb, mint amire számítottunk, de a játék képe alapján sajnos reálisnak mondható... A Siófoknak ez volt a hatodik döntetlenje a szezonban.

Ez történt PERCRŐL PERCRE - kattints!


Merkantil Bank Liga, 6. forduló
BFC Siófok-Budafoki MTE 1-1 (0-1)
Révész Géza utcai Stadion, 400 néző, vezette: Nazsa Tamás

Gólszerzők: Varjas Z. (58') ill. Kovács D. (14')
Sárga lap: Varga B. (5') Szakály A. (35'), Elek B. (74'), Nikházi (74') ill. Jagodics M. (23'), Margitics (37'), Soltész I. (60'), Ihrig-Farkas (66'), Horgosi (89')
Kiállítva: Kiss B. (79')

Siófok: Szmola - Polényi, Jagodics B., Horváth M., Varga B. - Szakály A. (Eördögh 90'), Varjas Z. - Kiss B., Szakály D. (Nikházi 69'), Cipf (Balogh B. 69') - Elek B. (Horváth P. 69')
Vezetőedző: Domján Attila

BMTE: Bese B. - Margitics (Horgosi 77'), Jagodics M., Fótyik, Kotula - Soltész I., Nándori (Micsinai 12') - Ihrig-Farkas (Papp M. 70'), Zuigéber (László D. 70'), Szabó M. - Kovács D.
Vezetőedző: Boér Gábor