Klubunk csütörtök este megtartotta immár hagyományosnak mondható szurkolói ankétját.

A pozitív hangulatú, tartalmas beszélgetés során szóba kerültek többek közt a felkészülési időszak eseményei, a nyári átigazolások, az tovább építkezés folyamata, az új szakmai stáb munkája, valamint az új szezon célkitűzései.

"Az elmúlt hónapokban azért dolgoztunk, hogy ismét a budafoki labdarúgás hagyományaihoz és a BMTE nevéhez méltó csapat fusson ki a pályára" - mondta Jakab János tiszteletbeli elnök. "Bélteky Róbert személyesen ugyan nem tud itt lenni velünk, de a tulajdonos mindenben mellettünk áll és támogatja az egyesületet. A célunk az, hogy az első hat hely valamelyikén fejezzük be a bajnokságot."

Oláh Lóránt sportigazgató az ankéton hangsúlyozta, osztálytól függetlenül folytatódik az az építkezés, amely évekkel ezelőtt kezdődött klubunknál. Hozzátette: a változások ellenére optimista, mert stabil alapokra épül a csapat.

Boér Gábor elmondta: a felkészülés időszakára eltervezett munkát sikerült elvégezni és bár sok munka áll még előttünk, nem tévesztjük szem elöl az eredményesség fontosságát a 38 akadályból álló versenypályán. Vezetőedzőnk arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát Budafokon, egy széles mosoly kíséretében röviden válaszolt: nagyon jól!

Az ankéton három játékosunk, Kovács Dávid, Bese Balázs és Zuigéber Ákos is részt vett.

Csapatkapitányunk felidézte szerződéshosszabbításának körülményeit és az öltözőben betöltött szerepéről is mesélt. Bese Balázs arról beszélt, miként zajlik a munka új kapustársaival és Vezér Ádám kapusedzővel. Zuigéber Ákos pedig beavatta szurkolóinkat a szlovéniai edzőtábor kulisszatitkaiba és kijelentette: nagy örömmel tölti el, hogy az új idényt kölcsönben a BMTE-nél töltheti.

A kellemes nyáresti találkozó a közös fénykép elkészítésével zárult.