Az új szezonban klubunkat erősíti a korábban U17-es Európa-bajnokságon és világbajnokságon is megfordult, utóbbin gólt is szerző Zuigéber Ákos. A 18 éves szélső az MTK Budapesttől kölcsönben érkezett Budafokra. 

"Fiatal kora ellenére Ákos már a harmadik idényét kezdi az NB II-ben, ez nagy dolog" - mondta új játékosunk kapcsán Oláh Lóránt sportigazgató. "A versenykiírás szerint legalább egy, 2002. január 1-je után született fiatalnak végig pályán kell lennie a másodosztályban és ebben a korosztályban a minőség és a mennyiség tekintetében is szükségünk van kölcsönjátékosra."

Névjegy

Zuigéber Ákos 2002. november 8-án született Budapesten. Az UTE-nél lett igazolt játékos, majd 2013-ban az MTK Budapesthez szerződött. A kék-fehéreknél végigjárta az utánpótlás korosztályokat, az U14-es, az U16-os és az U19-es együttessel is bajnok lett. 

Az MTK első csapatában 2019. augusztusában, a Csákvár elleni Merkantil Bank Liga-mérkőzésen mutatkozott be. Az NB II-es szezonban összesen négy találkozón kapott lehetőséget, a Dorog 4-0-s legyőzésekor két gólt is szerzett.

És ha már Dorog: a ballábas szélső a 2020/2021-es idényt kölcsönben a dorogiaknál töltötte, ahol 25 másodosztályú meccsen háromszor volt eredményes.

Új játékosunk 2019-ben tagja volt az Európa-bajnokságon szereplő U17-es magyar válogatottnak, amely ötödik lett a tornán. Zuigéber a selejtezők során Norvégia és Bosznia-Hercegovina ellen is győztes gólt szerzett, az Eb-n pedig négy mérkőzésen lépett pályára.

Szintén 2019-ben, a brazíliai korosztályos világbajnokságon gólpasszt adott, majd be is talált az ausztrálok elleni csoportmérkőzésen.